Egy szerettünk elvesztése során sajnos nem elég a lelki teherrel megbirkóznunk, hanem gondoskodnunk kell a temetés megszervezéséről, valamint, ha egyedül élt, akkor az otthona sorsáról is. Ilyenkor át kell néznünk a személyes holmijait, bútorait, ami lelkileg rendkívül megterhelő és bizony időigényes is. Annak, aki nem szeretné magát kitenni ennek a szomorú feladatnak, érdemes egy erre szakosodott cégre bíznia a lomtalanítást

lomtalanítás során elsődlegesen ki kell válogatni, hogy mi az, amit szeretnénk megtartani, amit szívesen eltennénk emlékbe. Az ezután következő lépés nehezebb és hosszadalmasabb, hiszen gondoskodni kell a feleslegessé vált dolgok sorsáról. Minden évben van szervezett lomtalanítás, amikor a kitett lomokat elszállítják a megfelelő helyre. Azonban vannak olyan esetek, amikor nincs idő ezt megvárni, és nem tudunk alkalmazkodni, mert hamarabb ki kell üríteni az ingatlant. Szerencsére ilyenkor sem kell a saját otthonunkban tárolni a kidobásra szánt dolgokat, ugyanis van lehetőség erre szakosodott cégre bízni a lomtalanítást, ami teljes körű szolgáltatást nyújt ezzel kapcsolatban, és gondoskodik a tárgyak elszállításáról. 

Amennyiben ilyet keres, jó helyen jár! Cégünk nagy tapasztalattal rendelkezik a lomtalanításban, és a szolgáltatást országszerte kedvező feltételekkel biztosítjuk. Minden esetben igyekszünk rövid időn belül Ügyfeleink rendelkezésére állni, áraink pedig kedvezőek, így nem kell tartani túl nagy anyagi tehertől sem. Legyen szó egy kis alapterületű ingatlanról vagy akár egy egész családi ház kiürítéséről, tapasztalt munkatársaink kedvező feltételekkel, a Megrendelő igényei szerint gondoskodnak a lomtalanításról

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a szolgáltatással kapcsolatos bővebb információért tájékozódjon honlapunkon! Ha további kérdése merült fel vagy pontos árajánlatot szeretne kérni a lomtalanításra, keressen minket bizalommal, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére a honlapunkon megadott elérhetőségeink bármelyikén!  

Kategóriák: Lomtalanítás

Telefon: +36203750277
E-mail: bocskaiantikvitas@freemail.hu